„Szakmailag felkészült profi tréner.
Hiteles és konkrét példákat hozott.
Teljesen átérezte az emberi és szakmai
problémákat és javasolt megoldásokat.”

Együttműködés fejlesztés tréning
– OTP Bank Nyrt. 

 

„Csaba, nagyon hiteles és felkészült volt.
Életszerű példák és szituációkat hozott,
gyorsan reagált a felvetett problémákra
és helyzetekre.”

Csapatépítő tréning
– OTP Bank Nyrt. 

„Felkészült, rutinos, türelmes volt és érthetően magyarázott.
A gyakorlatias megközelítés is nagy mértékben segítette
a tudásunk elmélyülését. Örülök, hogy részt vehettem ezen
az oktatáson, sok új dolgot tanultam.” 

Excel képzés
SIEMENS ZRT. 

„Csaba szakmailag felkészült,
nagy tapasztalattal rendelkező,
lendületes tréner. Kedves és kiválóan
kommunikál, jó kérdésekkel irányitott.”

Vezetői képzés
– OTP Bank Nyrt. 

„Új dolgot ismertem meg, amit a
munkahelyemen és a magánéletemben
is magammal tudok vinni. Nagyon tetszett
a tréner felkészültsége és lénye!”

Kommunikációs tréning
– Nilfisk Production Kft.   

„Feri nagyon jó tréner, látszik a tapasztalata,
akár amiket tanultunk, akár ahogy motivált
minket a feladatokra. Nagyon interaktív volt,
jók voltak a játékok és a szituációs feladatok.”

Prezentációs technika tréning
– KPMG tanácsadó Kft. 

„Még soha nem láttam előadót ilyen pontosan,
lényegre törően, viccesen, artikulálva beszelni,
mint az Évát a két Okosórán az Otp-ben.” 

Szülői hatékonyság tréning
– OTP Nyrt

A kialakult helyzetben fontosnak tartjuk, hogy - ahogyan a korábbiakban is - olyan hasznos segítséget tudjunk nyújtani a partnereinknek, amelyek munkatársaik fejlesztésén keresztül hozzájárulnak üzleti sikerükhöz.
Az új kihivásokra, új programokkal készülünk.

Képzések az online térben

Képzéseinket és szolgáltatásainkat áthelyezzük az online térbe

70/2020. (III. 26.) Korm. rendelet alapján kontaktórás, vagyis a képzésben részt vevő személyes jelenlétét igénylő tanóra nem szervezhető. Ez érinti a tréningeket is. Ezért távolléti oktatásban, távoktatás formájában, digitális képzésként szervezzük képzéseinket.

Oktatási anyagok készítése

Új, látványos eszközökkel segítjük a munkájukat

Azt tapasztaljuk, hogy ugrásszerűen megnőtt az igény a belső oktatási anyagok videó formájában való készítésére.Ha Önnek is lenne egy saját témája, amivel munkatársait szeretné felkészíteni a jelen kihívásaira, keressen minket!
Nézze meg videónkat!

A TréningPartner küldetésének tekinti azt,
hogy partnereinek olyan tudást kell rendelkezésére bocsátania, ami számukra versenyelőnyt jelent.
TréningPartnerről mondták

„Korábbi jó tapasztalat és a tréningek témája fontos szempont volt abban, hogy a TréningPartnerrel dolgozzunk. Trénereik és munkatársaik szakértők, figyelmesek, ügyfélcentrikusak, áraik teljes mértékben versenyképesek.”

siemens logo

Schmidt Andrea

HR Business Partner

„Felkészültek, az üzleti életben is tapasztaltak, ügyfélorientáltak és fontos számukra, hogy minőségi fejlesztő munkát végezzenek. Megbízható minőség, rugalmasság, az egyedi igényekhez való alkalmazkodás jellemzi a TréningPartnert.”

otp bank logo

Rátkai Tamás

képzési senior tanácsadó
Ügyfeleink szerint ezek jellemzők ránk
Testreszabott megoldások
Valódi fejlesztő munka
Kiváló kommunikáció
Megbízható minőség
Versenyképes ár
Elégedett ügyfeleink
eckerle logo
vibracoustic logo uj
Keressen minket!
Bencsik Zoltán fotó

Bencsik Zoltán

ügyvezető igazgató

képzésfejlesztési tanácsadó
 +36 70 41 60 699
 info@trening-partner.hu

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy időben értesülhessen aktuális nyílt képzéseinkről, egyedi akcióinkról vagy hasznos tartalmainkról.

Kövessen minket
Felnőttképzési nyilvántartási szám:

B/2020/000718

Információs linkek